Csütörtökön versenymenü
2017.11.29, 10:20
Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Közétkeztetôk és Élelmezésvezetôk Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) által az idén is meghirdetett közétkeztetési szakácsversenyen Kádár József szakács és Reskó Lászlóné Anna élelmezésvezető munkatársainka szarvasi régiós elődöntőben az előkelő 2. helyezést érték el.
Némedi József mesterszakács, a közétkeztetési szakácsverseny ötletgazdája elmondása alapján a verseny értékelése folyamán fontos szempont volt az élelmiszerbiztonsági szabályok betartása mellett, hogy a menü több száz adagban is elkészíthető és kiszállítható legyen.
Ennek a feltételnek munkatársaim menüje maximálisan megfelelt, és – mint ahogyan már korábban több fórumon is tájékoztatást adtunk róla – el is határozták, hogy beillesztik a főzőkonyha repertoárjába.
A versenymenü elkészítésére 2017. november 30-án, csütörtökön kerül sor.
Tehát holnap, a 859 adagban elkészített ebéd a következő lesz: pöszmételeves almával sűrítve, sajttal spenóttal töltött csirkemell filé, brokkoli mártás, párolt rizs,sárgarépakrémmel töltött fánkocska
Az ételekhez jó étvágyat kívánunk!
A későbbiekben a fogadtatásról képekkel is beszámolunk.
Ulicsné Erdős Erzsébet
intézményvezető
Mai menük
Tízórai
tej flóra,zalai kígyuborka,tk.kenyér
Ebéd
sajt leves sült palacsinta csík pásztor bulgur cékla saláta körte
Uzsonna
sárgabarack lekvár Fb. Kenyér
Tízórai
tej flóra,sertéssonka uborka,tk.kenyér
Ebéd
alma sajt leves sült palacsinta csík pásztor bulgur cékla saláta
Uzsonna
delma sárgabaracklekvár rozs kenyér
Reggeli
tej flóra,sertéssonka uborka ,tk.kenyér
Tízórai
multilé Alma
Ebéd
sült csirkecomb zöldbab főzelék
Uzsonna
Víz pizzás csiga