Főoldal - Pázmándi szakemberek látogatása | KÖSZI | Közintézmények Szolgáltató Irodája, Berettyóújfalu
06-54-402-004


Pázmándi szakemberek látogatása

vissza...

2019.04.23, 10:18

Berettyóújfalu Város Önkormányzata 2019. március 5-6-án kiállítóként részt vett Budapesten, a  „Perspectives of Local Governments in Central Eastern Europe - Practice and Innovations” című nemzetközi konferencián és kiállításon. A kétnapos rendezvényen összesen 52 szakmai és tudományos szférából érkezett előadó, valamint 21 kiállító szervezet és önkormányzat volt jelen.

Önkormányzatunk közétkeztetési és diétás étkeztetési gyakorlatát mutatta be a kiállításon.

Az esemény egyik pozitív hozadéka, hogy a konferencia előadói közül Pázmánd Község Polgármestere, dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika a kiállításon történt találkozás és  önkormányzatunk munkatársaival folytatott beszélgetés után megkeresett bennünket, hogy egy szakmai csoporttal városunkba látogatnának, a közétkeztetési és diétás ételkészítési gyakorlatunkat szeretnék a helyszínen megtekinteni, tapasztalatokat szerezni, ötleteket gyűjteni.

A látogatásra 2019. április 18-án, csütörtökön került sor. Az érdeklődők 9 óra körül érkeztek, rövid frissítő, valamint vendégváró falatok elfogyasztása és beszélgetés után megtekintették a KÖSZI által üzemeltetett Diétás konyhát (Kossuth u. 35.). Ezen a konyhán készítik munkatársaim a különböző ételallergiák miatt diétás étkezésre igényt tartó (szakorvosi igazolással rendelkező) gyermekek  részére a diétás étrendet. Jelenleg 52 gyermek számára biztosítják az ebédet illetve tízórait, uzsonnát.

A vendégeket Dézsi Ferencné Jutka és Kathóné Papp Éva látta el jó tanácsokkal a diétás ételkészítés bevezetésével kapcsolatban. Elhangzott, hogy nagyon nagy előny, ha a konyha tevékenységében tud olyan személy segíteni, aki maga is érintett. Esetünkben Dézsiné Jutka nyújt ilyen segítséget, a konyha indulásától folyamatosan átadja tapasztalatait a dolgozóknak, amit ezúton is köszönünk. Ezenkívül – a városunkban az ő kezdeményezésére megalakult Lisztérzékenyek Országos Egyesülete helyi csoportja szervezésében - a konyha dolgozóival közösen havonta közös sütéseket, főzéseket szerveznek az érintett szülőknek, gyerekeknek, amelyeken több gluténmentes étel is elkészül. A gyermekek a készítés során közelebb kerülnek ezekhez az ételekhez, elfogadóbakká válnak a diétás étkezéssel kapcsolatban. A szülők megismerik a nyersanyagokat, felhasználásuk módját, gyakorlati ismereteket szereznek. 

Ezután az önkormányzati fenntartású óvodák és a Hunyadi Mátyás Tagiskola tanulói részére ételeket készítő 2. sz. Főzőkonyhára (Puskin u. 106.) látogattak a Fejér megyei település képviselői. A KÖSZI ezen telephelyén 620 adag étel készül naponta. Itt is hasznos ismeretekkel gyarapodtak a látogatók a konyha kialakításával, a berendezésekkel, eszközökkel, HACCP rendszerrel kapcsolatban.  

A vendégek a Diétás konyhán zárták a napot, ahol a munkatársaink által készített ebédet fogyasztották el.

Látogatóink nagyon köszönték a lehetőséget, elégedettek voltak a nap tapasztalataival, eredményesnek ítélték a látogatást. Polgármester Asszony szavai: „sokkal többet kaptam, mint amire számítottam”. Természetesen kölcsönösen felajánlottuk egymásnak a további segítséget. Önkormányzatunk és az eseményen részt vevő munkatársak, segítők meghívást kaptak Polgármester Asszonytól a pázmándi konyha megnyitása utáni alkalomra, ahol tovább folytatódhat a tapasztalatcsere.

Polgármester Asszonnyal és Muraközi István Polgármester Úrral a Berettyó TV munkatársai riportot készítettek, mely rövidesen a helyi TV szokásos elérhetőségein látható lesz.

Köszönöm Mindenkinek, aki hozzájárult a nap sikerességéhez.

Ulicsné Erdős Erzsébet intézményvezető

 


 

Következő napi menük

Reggeli

Mizo tejeskávé 450 ml mogyorókrém Fehér kenyér

Tízórai

tej mogyorókrém fehér kenyér

Ebéd

palóc   leves   túrós    tészta   ?szilé 0,2

Uzsonna

natúr vajkrém retek piros tk.kenyér

Vacsora

Natúr vajkrém retek piros Tk kenyér

Tízórai

tej mogyorókrém fehér kenyér

Ebéd

sárgarépa     palóc   leves   túrós    tészta   ?szilé 0,2

Uzsonna

natúr vajkrém retek piros tk.kenyér

Reggeli

tej,  töml?s sajt, uborka rozs kenyér

Tízórai

multilé

Ebéd

alma   sertés   pörkölt   kuszkusz   köret   csem.uborka

Uzsonna

víz,natúr vajkrém retek piros rozs kenyér